Sleek i-Divine - A New Day paletta2016.10.16. 20:00, memyselfandklau
Kezdésképpen mindenféleképpen egy sminkel szerettem volna kezdeni az oldalt (a bemutatkozó szöveg után, haha), úgyhogy lássuk is.
Rengeteg jót hallottam már a Sleek nevű márkáról, és ki szerettem volna próbálni, ekkor még hazánkban nem forgalmazták, így a hozzájutás kissé nehézkes volt, viszont rábukkantam egy oldalra, melyen megtaláltam, így rögtön tudtam, hogy ha rendelek, a Sleektől is mindenféleképpen fogok valamit választani. Ez így is történt, rögtön szerelmes lettem a palettáikba, és mivel én legjobban a hétköznapi színeket tudom kihasználni, az "A New Day" nevűre, 430-as árnyalatúra esett a választásom.
Megnyitottam2016.10.16. 18:03, memyselfandklau
Üdvözlök mindenkit ezen a csodás napon, ezen a csodás helyen! A nevem Klau, és ha nem vettétek volna még észre (ami szinte lehetetlen) akkor most elmondom: ez az oldal a stílussal foglalkozik.
Már nagyon régóta fontolgatom a gondolataim kibontakozását valamilyen formában, de mivel egy youtube csatornához nem vagyok elég bátor, ezért itt vagyok, mint egy blog. A másik meg, hogy ha én youtube csatornát kezdek, akkor biztosan nem akarnék magyarul belevágni. Elsőnek a G-portálra esett a választásom, ám ha hosszabb távúnak ítélem az oldalt a későbbiek folyamán, akkor egészen biztosan áttérek, és az szintén nem magyar lesz már, hanem angol. Igen-igen, az angol sokkal nemzetközibb, nagyvonalúbb, és egyszerűen így gondolom jónak.
Szóval, visszatérve. Rengeteg ötletem van. Először is, szeretnék a sminkről beszélni nektek. Nagyon szeretek jómagam sminkelni, nagy hobbim, és szeretnék majd egyszer sminkes lenni másodállásban, ezért rengeteg véleményező posztot fogtok olvasni, amiben kipróbálok egy-egy terméket, vagy egy-egy sminkmárkát, és véleményezem, ajánlom, stb.
Másodszor, nagyon érdekel az öltözködés, ezért ilyen témában is sok minden várható. Igyekszem, mind a sminkél, mind a ruháknál mindig belinkelgetni a dolgokat, hogy ti is hozzá tudjatok jutni, valamint az öltözködős posztoknál tudjam illusztrálni az elképzeléseimet. Emellett ebben a témában még biztosan hozok egy-két online ruhavásárlós oldalról véleményeket is.
Szeretnék hozni a mellékesebb dolgokról is néhány posztot, például a hajstílusról, a körmökről, stb. Emellett pedig még egy témánk van, az egészség. Az egészséges bőr, haj, köröm, és az egészséges étkezés is a témánk lesz. Szóval, én azt mondom, hogy egy elég csajos oldalon találhatjátok magatokat, kezdjünk is bele!
|